Dunakiliti

Egyházközség

Dunakiliti Római Katolikus Plébánia

9225 Dunakiliti, Kossuth u. 79.

Plébános: Somfai Árpád

Fogadóóra: péntek: 9.00-11.00

Tel: 06 96/ 246- 216

Mobil: 06 20/345 6530

Szentmise Dunakilitin:

szerda 8.00

csütörtök 18.00

vasárnap: 9.30

Egyházi épületek

A) Szent Kereszt Felmagasztalása templom

Dunakiliti első kis kápolnája 1562-ben épült. Egy ideig ez a reformátusoké is volt, de 1657-ben Ferenczy János plébános Illésházy József gróf segítségével ismét visszaszerezte a katolikusok kezébe. 1735-ben templomot építettek a kis kápolna helyébe és lakosok köréje temetkeztek. 1878-ban kitört tűzvész a fél falut megsemmisítette. A templom fából készült tartószerkezete porig égett. Elődeink a helyére közös erővel egy szebbet, modernebbet emeltek. A folyószabályozás előtt az Öreg-Duna folyhatott itt, ugyanis a kutakból halászeszközök kerültek elő, az erdő mélyén pedig egy hajóroncs maradványaira bukkantak. A jelenlegi római katolikus templom a régi kiliti templom tornyával egybeépítve 1910-ben Bányász Endre plébános közreműködésével, Hőnel Béla építész tervei alapján nyerte el mai formáját. Méretei: 26 m hosszú, 15,5 m széles, tornya 36 m magas, a hajó alapterülete 305 m2. Építése egy helyi népdalt is megihletett. („Bádogozzák a kiliti templomot…”) A neogótikus épület belsejét gyönyörű szekkók, csúcsíves boltozatok, rózsa- ill. színes üvegablakok díszítik. A templom falfestését körülbelül derék magasságig lemosta az 1954-es ár – szomorú mementót hagyva maga után, hogy meddig ért az épület belsejében az víz. Cséfalvay Pál „100 éves a dunakiliti templom” c. könyvében (ISBN: 978-963-06-9879-5) így írt templomunkról 2010-ben: „A kiliti templom annyira egyedi a környéken, hogy közvetlen példára nem tudunk rámutatni ebből a korból.”

A templom titulusa: Szent Kereszt Felmagasztalása Templom. Ehhez kötődik a búcsúnk, melyet a szeptember 14-ét követő vasárnapon ünneplünk. Az ünnepnapot hagyományőrző programokkal nyitjuk meg: a szentmise után a falu fiatalsága engedélyt kér a plébános úrtól a búcsúi mulatság megkezdéséhez.

A templom címe: 9225 Dunakiliti, Kossuth u. 79.

Az előtér nyitvatartási ideje: minden nap 8-20 óra között. A templom nyitása kapcsán kérjük, keresse Horváth Gézánét a +36 30 997 9846-os telefonszámon.

B) Batthyány-kápolna

Az iskolával szemben egy kis kápolna áll, melyet gróf Batthyány Józsefné (szül. Batthyány Ludovika) építtetett 1875-ben.

1873-ban súlyos kolerajárvány tört ki a faluban. Dr. Batthyány–Strattmann László édesanyja megfogadta, ha megmenekülnek a halálos kórtól, a Szűzanya tiszteletére kápolnát emeltet. Így is történt. A kápolnában lévő Szűz Mária-szobor talpazatának felirata:

„Mária, segíts!”. „Hála, emlék. A betegek gyógyítója Szűz Mária tiszteletére állíttatott. 1873. évi cholerajárvány szerencsés megszűnéséért a boldog édesanya nemes példájára gróf Batthyány Józsefné született Batthyány Ludovika állíttatta.”

2012-ben a hívek összefogása által az önkormányzat támogatásával a kápolna kívül-belül megújult.

C) Szent-Mihály-kápolna Tejfaluszigeten

Bozi Mihály 1935-ben családi kápolna építésébe fogott Tejfaluszigeten. Ő volt akkor a falu kocsmárosa. Az építkezés megkezdésekor az egész falu bekapcsolódott a munkálatokba, mesterek és segédek egyaránt. A kőművesek felhúzták a falakat, a tetőt Makky István ácsmester készítette. Mesterként itt dolgozott egy Salamon és egy Snóbli nevű ember is. A mennyezeten látható festményt Ballassa Mihály festette. Ő Rajkán lakott, onnét járt át minden nap. Munka közben gyönyörűen énekelt. A mennyezeti kép 4 angyalkát ábrázolt felhők között.

Kilitiről járt át a pap misézni. Jó időben lovas kocsival, télen szánnal mentek érte a falubeliek. Az sem volt ritka, hogy gyalog jött át. Lakott a faluban egy Pintér nevű kanonok, ő segítette ki a misézésben, ha nem tudott jönni Mészáros József plébános. Tejfaluszigeten a Duna-ágon átvezető pici gyaloghidat róla nevezték el Pintér hídnak.

A tejfaluszigeti kápolna építésének 80. évfordulójára a hívek adományaiból és az Önkormányzat támogatásából kívül belül megújult. A belső festéskor csak két angyal került a falra, de a helyiek ennek is nagyon örülnek. Az oltárkép Szent Mihályt ábrázolja. A kiskápolna búcsúnapja szept. 29., Szent Mihály-napja.

A kápolnában havonta egy alkalommal van istentisztelet, de ha bárki szeretné megnézni, a szemközti lakók szívesen segítenek ebben.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Szakál Tímea – Családgondozó
Ügyfélfogadás:
Dunakiliti, Kossuth u. 63.
(Közösségi Ház épületében)
H: 8.00 –12.00
Sz:8.00 –12.00
 
Ügyfélfogadási időn kívül :
 
Kistérségi Gyermekjóléti Családsegítő Központ
 
Cím: 9200, Mosonmagyaróvár, Vasutas utca 10.
Turner Zsolt
 
Fogadóóra:
K: 12.00 – 15.00
 
Cím: Dunakiliti, Kossuth L. u. 63.
(Közösségi Ház épületében)
Akadályoztatás esetén a Mosonmagyaróvári Körzeti Iroda fogadóórája
folyamatos:
H – Cs: 9.00 – 11.00 óráig ill. 13.00 – 15.00 óráig
P: 9.00 – 13.00 óráig
Dr. Csupecz Fruzsina
Telefon: 96/224-021
 
Ellátás:
H: 8.00 – 18.00
Cs: 14.00 – 18.00
P: 8:00 – 16.00
 

Előjegyzés alapján a: +36304521872 telefonszámon.

 
Fogorvosi ügyelet:
Teljesítés helye: Mosonmagyaróvár és Halászi közigazgatási területén biztosított fogorvosi
rendelők.
 
Telefon: 70/284-8240; 20/982-4645
 
Időtartam: Szombat, vasárnap, munkaszüneti és ünnepnapokon 8.00 órától 12.00 óráig.
 
Ellátotti kör: Mosonmagyaróvár, Mosonudvar és Halászi települések közigazgatási területén
állandó lakóhellyel vagy ideiglenes tartózkodási
hellyel rendelkező sürgősségi ellátást igénylők.
2018. április 1-től Dunakiliti és Feketeerdő lakcímkártyával rendelkező lakosai is
jogosultak az ellátásra.
Aesculap gyógyszertár:
dr. Lengyel Anna, dr. Tóth-Boros Eszter
Dunakiliti, Kossuth u. 96/A.
 
Telefon: 96/224-123
E-mail cím: [email protected]
 
Nyitvatartás:
H, Sz, Cs, P: 8.00-14.30
K: 13.00–18.00
Dr. Rimóczi Natasa – Vegyes Háziorvosi Praxis
 
 
Cím: 9225 Dunakiliti, Kossuth Lajos u. 96. (Egészségház)
 
Telefon: 96/224-582
 
Rendelési idő:
 
Orvosi rendelő:
Dunakiliti, Kossuth u. 96.;
Feketeerdő, Árpád tér 1.
 
H-Cs: 8.00 – 10.00 Feketeerdő;
H, Cs: 10.00 – 12.00 Dunakiliti;
K: 13.00 – 17.00 Dunakiliti;
K: 11.00 – 12.00 Tanácsadás;
Sz, P: 8.00 – 11.00 Dunakiliti
Ügyfélfogadási rendje:
Hétfő: 13 – 16 óráig
Kedd: 8 – 12 óráig
Szerda: 8-12 és 13-16 óráig
Csütörtök: 13-16 óráig
Péntek: nincs ügyfélfogadás
 
Jegyző ügyfélfogadása:
Dunakiliti: Hétfő: 13 – 16 óráig
Feketeerdő: Szerda: 13 – 16 óráig
 
Pénztári órák:
Kedd: 8 – 10 óráig
Csütörtök: 14 – 16 óráig

Körzet: Dunakiliti, Feketeerdő területi védőnői körzet

Cím: 9225 Dunakiliti, Kossuth L. u. 96.

Védőnő: Szanyi Dóra Eszter

Telefon: (3620)231 3396

E-mail: [email protected]

VÉDŐNŐI SZOLGÁLAT:
hétfőtől péntekig: 08:00-16:00
Telefon: (3620)231 3396

TANÁCSADÁS:
Csecsemő-,gyermek- és ifjúsági tanácsadás: hétfő: 09:00-11:00

Nők, várandós anyák részére tanácsadás: csütörtök: 11:00-13:00

Háziorvossal tartott tanácsadás:
hétfő: 13:00-13:45

Gyermek MSzSz: Minden hónap negyedik kedd 14:00

Tanácsadásra előre egyeztetett időpontban lehet érkezni!

Települési főépítész: M. Fábián Edit

Fogadóóra: minden hónap utolsó szerdája

Helye: Közös Önkormányzati Hivatal (Dunakiliti Kossuth Lajos utca 86.)

Elérhetőségek:
Telefon: +3620 268 2913
E-mail cím: [email protected]