Dunakiliti

Szent Kereszt Felmagasztalása templom

A plébánia pecsétje büszkén hordozza alapításának évét: 1562.

Összesen 36 plébánosról szólnak az írások. Közülük ki kell emelni Laáb Mátét, aki 1727-1777. között volt Kiliti plébánosa, és a templom hajójában van a sírja. Az ő idejében épült a mai templom elődje, 1735-ben barokk stílusban, a kegyúr, Illésházy József bőkezűségéből. Előtte csak egy kis kerek templom volt. Laáb Máté két harangot is szerzett, új temetőt nyittatott, ezzel megszűnt a templom körüli temetkezés.

A jelenlegi templom 1910-ben épült Bányász Endre plébánossága alatt a neves magyaróvári építész, Hőnel Béla tervei nyomán a kegyúr gróf Pálffy Sándor és felesége Batthyány Erzsébet adományából a hívek támogatásával. 1910. március 1-jén kezdték meg az új alapok helyének ásását a régi templom körül, s abban még április 5-ig miséztek, s csak akkor kezdődött a falak bontása. A régi torony megmaradt, ahhoz illesztették az új homlokzatot, a kijáratok feletti kis fiatornyocskákat. A kegyúri fülke és a sekrestye illeszkedése is harmonikus. A templom 1910. szept. 25-re készült el, akkor már misézni is lehetett benne.

A felújítás neogótikus stíluselemekkel történt: 3 hajó, csúcsíves boltozatok és ablakok, rózsaablakok. A templom alapterülete 305 m2. Hossza 26 méter, szélessége 15,5 méter.

A dunakiliti templomban nincs kiemelkedő értékű műalkotás. A szentek azonban olyan nagy számban vannak megjelenítve festményeken, üvegablakokon, hogy az ide betérő hívek szinte a mennyországban képzelhetik magukat. A templom festése Márton Lajos budapesti festőművész munkáját dicséri; az üvegablakok több részletben készültek egyéni, ill. közösségi felajánlások nyomán.

A 2010-ben felújított templom legfőbb ékessége a 2003-ban boldoggá avatott Batthyány-Strattmann László ereklyéje a bejárat melletti kis kápolnában.

Az új templom 1910-ben új címet, új titulust kapott: Szent Kereszt Felmagasztalását, ünnepe szept. 14. (Az előző templom neve Mindenszentek volt. A templom- és a falubúcsú nagyon későre esett.)

A 36 méter magas toronyban 3 harang lakik. Az első világháborúban a legkisebb kivételével be kellett szolgáltatni azokat. 1923-ban sikerült csak pótolni valamennyit a soproni Seltenhofer cég műhelye révén. A délidőben megszólaló nagyharangot Mindenszentek tiszteletére 1922-ben készíttették a dunakiliti hívek közadakozásból.

Nagy Klaudia – Családgondozó
Ügyfélfogadás:
Dunakiliti, Kossuth u. 63.
(Közösségi Ház épületében)
H: 8.00 –12.00
 
Ügyfélfogadási időn kívül :
 
Kistérségi Gyermekjóléti Családsegítő Központ
 
Cím: 9200, Mosonmagyaróvár, Vasutas utca 10.
Turner Zsolt
 
Fogadóóra:
K: 12.00 – 15.00
 
Cím: Dunakiliti, Kossuth L. u. 63.
(Közösségi Ház épületében)
Akadályoztatás esetén a Mosonmagyaróvári Körzeti Iroda fogadóórája
folyamatos:
H – Cs: 9.00 – 11.00 óráig ill. 13.00 – 15.00 óráig
P: 9.00 – 13.00 óráig
Dr. Horváth Miklós
Telefon: 96/224-021
 
Ellátás:
H: 8.00–16.00
K: 8.00–13.00
Sz: 8.00–16.00
 
Fogorvosi ügyelet:
Teljesítés helye: Mosonmagyaróvár és Halászi közigazgatási területén biztosított fogorvosi
rendelők.
 
Telefon: 70/284-8240; 20/982-4645
 
Időtartam: Szombat, vasárnap, munkaszüneti és ünnepnapokon 8.00 órától 12.00 óráig.
 
Ellátotti kör: Mosonmagyaróvár, Mosonudvar és Halászi települések közigazgatási területén
állandó lakóhellyel vagy ideiglenes tartózkodási
hellyel rendelkező sürgősségi ellátást igénylők.
2018. április 1-től Dunakiliti és Feketeerdő lakcímkártyával rendelkező lakosai is
jogosultak az ellátásra.
Aesculap gyógyszertár:
dr. Lengyel Anna, dr. Tóth-Boros Eszter
Dunakiliti, Kossuth u. 96/A.
 
Telefon: 96/224-123
 
Nyitvatartás:
H, Sz, Cs, P: 8.00-14.30
K: 13.00–18.00
Dr. Rimóczi Natasa – Vegyes Háziorvosi Praxis
 
 
Cím: 9225 Dunakiliti, Kossuth Lajos u. 96. (Egészségház)
 
Telefon: 96/224-582
 
Rendelési idő:
 
Orvosi rendelő:
Dunakiliti, Kossuth u. 96.;
Feketeerdő, Árpád tér 1.
 
H-Cs: 8.00 – 10.00 Feketeerdő;
H, Cs: 10.00 – 12.00 Dunakiliti;
K: 13.00 – 17.00 Dunakiliti;
K: 11.00 – 12.00 Tanácsadás;
Sz, P: 8.00 – 11.00 Dunakiliti
Ügyfélfogadási rendje:
Hétfő: 13 – 16 óráig
Kedd: 8 – 12 óráig
Szerda: 8 – 12 óráig
              13 – 16 óráig
Csütörtök: 13 – 16 óráig
Péntek: —
 
Jegyző ügyfélfogadása:
Dunakiliti: Hétfő: 13 – 16 óráig
Feketeerdő: Szerda: 13 – 16 óráig
 
Pénztári órák:
Hétfő: —
Kedd: 8 – 10 óráig
Szerda: —
Csütörtök: 14 – 16 óráig
Péntek: —
2018. 07. 01 – től védőnő: Ujháziné Kiss Judit
Elérhetőség: 06-20/231-3396
Cím: 9225 Dunakiliti, Kossuth Lajos u. 96. (Egészségház)
 
Önálló védőnői tanácsadás:
hétfő és csütörtök 9-11 óra
Orvossal tartott tanácsadás (Dr. Rimóczi Natasa): hétfő 14-15 óra
Gyermek MSZSZ (Dr. Virághalmi Aranka): havonta 1 alkalommal

Bieber Istvánné
Telefon: 96/224-424